Az ILO éves konferenciája nemzetközi munkaügyi ajánlást fogadott el az informálisból a formális gazdaságból való átmenetek elősegítésére

Publikálva: 2015. június 18.

2015. június 1-13. között tartotta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a 104. ülésszakát Genfben.

A Nemzetközi Munkaügyi Konferencián 169 ILO tagország közel 4500 képviselője vett részt. A kéthetes ülésszak alatt beszédet mondott François Hollande, Franciaország elnöke, Juan Carlos Varela, Panama elnöke és Kailash Satyarthi Nobel békedíjas indiai polgárjogi aktivista. A konferencia keretében a résztvevők ellenszavazat nélkül elfogadták a Szervezet 2016-17. évi költségvetési és programtervét, illetve döntöttek a Cook szigetek felvételéről az ILO-ba. (A Cook szigetek csatlakozásával az ILO tagsága 186 országra bővült.)

Az ILO számára történelmi jelentőségű eredmény, hogy nagyarányú támogatással elfogadásra került az informálisból a formális gazdaságba való átmenetekről szóló nemzetközi munkaügyi ajánlás, amely keretet ad munkavállalók millióinak az informalitásból való kilépésének elősegítésére.

A konferencia idei ülésszakán a résztvevők szakmai vitát folytattak a kis- és középvállalkozások (KKV) és a tisztességes munkahelyteremtés témájában. A vita során a résztvevők megállapították, hogy az ILO-nak fontos szerepe van a KKV-kat (beleértve a mikro-vállalkozásokat is) célzó kormányzati intézkedések, politikák kidolgozásának és a szociális partnerek megfelelő hozzájárulásának elősegítésében, különösen a nemzetközi adat- és tapasztalatgyűjtésen, illetve legjobb gyakorlatok megosztásán keresztül a KKV-barát környezet, a termelékenység és a munkakörülmények fejlesztésének, valamint a kínálati lánc fejlődésének területeit érintően.

A konferencia keretében a résztvevők kiértékelték az ILO és tagországainak a munkajogi védelem területén tett előlépéseit is. A szakmai vita fókuszában a munkaidő-szervezéssel, a bérpolitikával, a munkahelyi egészséggel és biztonsággal, valamint az anyasági védelemmel kapcsolatos intézkedések álltak. A résztvevők által elfogadott következtetések értelmében a jövőben különös figyelmet kell fordítani a munka és a családi élet összehangolására, a munkavállalók védelmére a KKV-knál, az atipikus foglalkoztatási formákban dolgozók megfelelő védelmére, a munkaszervezés változásaiból fakadó pszicho-szociális kockázatokra, stresszre és mentál-egészségügyi problémákra, valamint a felelős közbeszerzési eljárási gyakorlatokra.

Az ILO főigazgatója, Guy Ryder úr, a Konferencia elé terjesztett jelentésében arra kérte a résztvevőket, hogy ismertessék a véleményüket az ILO következő százéves, a társadalmi igazságosság céljainak elérését szolgáló tevékenysége tekintetében és adjanak iránymutatást az ún. „Future of Work” kezdeményezésének konkrét megvalósítása kapcsán.

A kezdeményezés abból indul ki, hogy a munka világa átalakulóban van és az ILO-nak mielőbb meg kell kezdenie a felkészülést az átalakulásból fakadó új kihívások kezelésére. Magyarország tripartit delegációval vett részt a 104. konferencián.

Menü

Főoldal

Navigáció