Gyorsjelentés az államháztartásról - 2014. február

Publikálva: 2014. október 16.

A kormány várakozásainak megfelelően alakult a 2014. évi első kéthavi központi költségvetési egyenleg. Az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi hiánya 483,3 milliárd forint.

A központi költségvetés 582 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 64,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 33,8 milliárd forintos szufficittel zártak. A 2013. év első két hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 339,5 milliárd forint volt.

Az idei és a tavalyi év első kéthavi egyenlegének eltérő alakulásában a központi költségvetési szervek kiadásainak, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok bevételeinek és kiadásainak eltérései játszottak döntő szerepet. Az érintett időszakok kiadásai közötti eltérést egyrészt a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus béremelés hatásai, másrészt a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai magyarázzák.

Jelentős mértékben meghaladták a tavalyi azonos időszaki kiadásokat a helyi önkormányzatok támogatásai is. Ez utóbbi részben az idei évi magasabb előirányzatból, részben a nettó finanszírozás körében folyósított utalások magasabb mértékéből fakad. (A 2013. január havi 5% os mértékhez képest 2014. január hónapban 12% volt az arány.)

Rontotta a központi alrendszer egyenlegét a tavalyi év azonos időszakához képest a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja keretében idén február végéig kifizetett 68,1 milliárd forint törlesztési célú támogatás. (Ez ugyanakkor javítja az önkormányzati alrendszer egyenlegét.)

A pénzforgalmi hiány összege a várakozásoknak megfelelően alakult. A kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagysága nem időarányos: az év elején a kiadások – a korábbi éveknél nagyobb mértékben – meghaladják a bevételeket.

Menü

Főoldal

Navigáció