Az államháztartás központi alrendszerének 2012. márciusi adatai
2012. március hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 230,9 milliárd forintban alakult. Ezen belül a központi költségvetés mintegy 235,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 3,6 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 8,2 milliárd forintos szufficittel zártak. 2011. március hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 182,4 milliárd forint volt.

Az államháztartás központi alrendszerének 2012. március végi hiánya így 517,5 milliárd forintra teljesült, 2011. március végén e deficit 742,1 milliárd forint volt.

A két év összehasonlításánál azonban fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerült intézmények bér és dologi kiadásai az idei évben a központi költségvetési szervek kiadásait növelik, ezzel szemben ezen kiadások a tavalyi évben még az államháztartás helyi önkormányzati alrendszerénél jelentkeztek.

Központi költségvetés

Bevételek

A központi költségvetés március havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest közel 47 milliárd forinttal alacsonyabb összegben alakultak. A bevételek közül elsősorban a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei maradtak el a tavalyi összegtől, melynek oka főként az uniós előirányzatokon belül egyes operatív programok alacsonyabb teljesülése.

Megjegyezendő, hogy a tavalyi évben a maradványátvételek jelentősen növelték a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a bevételeket és kiadásokat egyaránt.

Kiadások

A központi költségvetés március havi kiadásai 31,3 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek mint az elmúlt év azonos hónapjában. A kiadások esetében elsősorban a kamatkiadások alakultak nagyobb összegben a tavalyi év azonos hónapjánál. Ezen felül az egyedi és normatív támogatások, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadásai (a korhatár előtti ellátások átkerülése miatt) és az EU-hoz történő hozzájárulások lettek magasabbak a tavalyi értéknél.

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2012 márciusában 90,2 milliárd forintot tettek ki, 36,7 milliárd forinttal többet mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 11,2 milliárd forintos szintet értek el, 6,3 milliárddal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadások (79 milliárd forint) összességében 30,4 milliárd forinttal lettek magasabbak mint az előző évben.

TB Alapok

A társadalombiztosítási alapok 2012. március havi 3,6 milliárd forintos hiánya a Nyugdíjbiztosítási Alap 7,1 milliárd forintos deficitjéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 3,5 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2011. március hónapjában az Alapok együttes hiánya 23,0 milliárd forintot tett ki. A tavalyi évnél alacsonyabb hiány alakulásában kiemelt szerepet játszanak az Egészségbiztosítási Alap magasabb szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, mely összefügg az egyéni egészségbiztosítási járulék, valamint az egészségügyi szolgáltatási járulék mértékének emelkedésével. Növelte a bevételeket az a tény is, hogy az Egészségbiztosítási Alap egyéb bevételei között kerültek elszámolásra a baleseti adóból és a népegészségügyi termékadóból származó bevételek is. A két év összehasonlításánál meg kell még említeni, hogy idén március hónapban a Nyugdíjbiztosítási Alap közel 8,5 milliárd forintos költségvetési támogatásban részesült, míg 2011-ben nem kapott támogatást. A kieső költségvetési támogatást a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel pótolta 2011 második félévében.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok március havi 8,2 milliárd forintos egyenlege az előző év azonos hónapjához képest kedvezőbb lett. Az alapok összes bevételei 8,8 milliárd forinttal magasabb, kiadásai pedig 1,5 milliárd forinttal alacsonyabb összegben alakultak. A bevételek esetében a többlet főként a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulás jogcímsorán jelentkezett. A kiadások közül a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kiadásai teljesültek alacsonyabb összegben az előző év azonos hónapjához képest.

Az államháztartás központi alrendszerének március havi főbb pénzforgalmi adatait tartalmazó táblázatot a csatolt dokumentumban találja!

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság)